Páramentesítés gyorsan, hatékonyan

A páramentesítés egy természetesen is végbemenő folyamat, melyet a páramentesítő készülékekkel fel lehet gyorsítani, és hatékonyabbá lehet tenni.

Az ideálisnál magasabb páratartalom káros az emberei szervezetre, valamint épített környezetre is.

Miért szükséges a páramentesítés?

A páramentesítés azért szükséges, hogy megóvja a levegőben lévő túlzott nedvességtől a lakóépületeket, a berendezési tárgyakat, valamint az emberi egészséget. A külső környezeti levegő nedvessége alapvetően három módon juthat be a lakóépületekbe.

A nedvesség képes arra, hogy beszivárogjon az épület repedésein, az esetleges fal, és padló hézagokon keresztül. Másrészt a nedvesség képes arra is, hogy áthatoljon az épület falain. Harmadrészt pedig maguk az épületben lévő növények, állatok, valamint az emberek is párát állítanak elő a légzésük során.

Ahogy a levegőben lévő nedvesség szintje emelkedik, egyszer csak elér egy határt, amikor a levegő már nem tud több nedvességet magában tartani, és akkor a nedvesség elkezd megjelenni a hidegebb felületeken, illetve a lakóépület berendezési tárgyain. Ez a folyamat a páralecsapódás.

Ilyen esetben szükség van a páramentesítés elvégzésére, ugyanis a páralecsapódás jelentős mértékben károsíthatja magukat a lakóépületeket, illetve a berendezési tárgyakat is, ugyanis a vízcseppek rövidzárlatot, illetve közvetve tüzet is okozhatnak. Továbbá, a magas páratartalom, és a meleg levegő együttesen elősegíti a penész megjelenését, valamint a különféle, szintén egészséget károsító baktériumok elterjedését is.

Mik a páramentesítés szükségességének egyértelmű jelei?

Ha nedves foltokat lát a falakon, és a mennyezeten, vagy azt látja, hogy a tetőszerkezet gerendái elgyengültek, és kezdenek rothadni, penészesedést tapasztal, illetve a nedves, friss levegőtől elzárt helyiségekben gombaképződés jelenik meg, vagy a tapéta kezd leválni, illetve a festés felhólyagzik, vagy csak egyszerűen az érzi, hogy fülledt a levegő, és azt látja, hogy az ablaküvegek folyamatosan nedvesek, akkor egyértelmű, hogy otthonában elkerülhetelen a páramentesítés valamilyen formája.

De természetesen a fent említett nyilvánvaló okok mellett vannak sokkal nehezebben felfedezhető, de szintén a páramentesítés szükségességére utaló jelek. Ilyen jelek lehetnek például, ha szobaajtók, illetve a szekrények ajtajai nehezebben záródnak, szorulnak, illetve, ha a parketta különösen hangosan nyikorog.

Ugyanis, amikor a fa magába szívja a nedvességet, akkor megdagad, és ennek hatására kilazulnak az illesztések, a csavarok, és a szögek, és ez akár a ház tetőszerkezetének meggyengülését is okozhatja.

Milyen további előnyökkel jár a páramentesítés?

Említettük már, hogy a nedves, párás, friss levegőtől mentes környezet ideális táptalajt képez a penész, a gombák, illetve további allergének megjelenésének, és elterjedésének. Hatékony páramentesítés esetén azonban nagyon gyorsan elpusztul a penészgomba, és egyszerűen csak le kell söpörni az épület faláról.

A páramentesítés további előnye, hogy ideális páratartalom esetén kevesebb rovar fog megjelenni otthonában. Ugyanis a csótányok, a pókok, a százlábúak, és még számos rovar nagyon kedveli a nedves környezetet. Ha egy páramentesítő készülék segítségével a megfelelő szinten tartja otthonában a páratartalmat, akkor egy csapásra megszabadulhat ezen nem kívánt bérlők túlnyomó részétől is.

Továbbá a kiteregetett nedves, vizes ruhák is sokkal gyorsabban fognak megszáradni. Ugyanis amint a páramentesítő készülékek érzékelik, hogy a nedves ruhák miatt megemelkedett otthonában a páratartalom értéke, azonnal működésbe lépnek, és elkezdik szárítani a levegőt.

Páramentesítés az allergia, asztma ellen?

Minél inkább csapadékban gazdagabb a tél, és minél inkább melegebb a tavasz, sajnos annál erősebb allergia szezonra lehet számítani a nyár derekától.

A páramentesítés, illetve a páramentesítő valóban segíthet az allergiás tünetek enyhítésében azzal, hogy folyamatosan ideális szinten tartja, és szabályozza a relatív páratartalmat otthonában.

Egyrészt, ha otthonában sikerül tartósan 50% alatt tartani a relatív páratartalom értékét, akkor ezzel könnyedén megakadályozhatja, illetve jelentős mértékben csökkentheti az allergiát okozó poratkák megjelenését, valamint a penészgomba elszaporodását is.

Másrészt a páramentesítés egyben valamilyen mértékű légtisztítást is eredményez, ugyanis a levegőből kivont nedvességben rengeteg pollen megtapad, ami a kondenzvízzel együtt készülék zárt tartályba kerül.

Továbbá az otthonában tapasztalható túl magas páratartalom érték fokozza az asztmás, valamint a reumatikus megbetegedések kialakulásának gyakoriságát is. Valamint legkönnyebben a házipor-allergia is a párás, nedvességgel telített környezetben fejlődik ki, mert a poratkák a nedves levegőben nagyon könnyedén elszaporodnak.

Páramentesítés vevői vélemények

Kedves Tamás és Miklós!

Vásároltam Önöktől egy WDH 520 HB páramentesítő készüléket június hónapban. A készülékre azért van szükségem, mert egy mélyföldszinti garázs helységben családi konditermet alakítottunk ki. A félig a föld színe alatti hely amikor átvettük dohos, penészes, salétromos volt. A szakemberek szerint, akik a rendbe tételét végezték elmondták, hogy csak akkor van értelme a teljes fertőtlenítésnek és gombátlanításnak, ha meg tudjuk oldani a jövőben a párátlanítását akár sűrű szellőztetéssel, akár más módon. Mivel a helységnek egy nagy garázs ajtaja van (ablak nélkül), azért a szellőztetés megoldhatatlan. Viszont mivel konditerem funkciót kapott, ezért nagyon fontos volt számunkra, hogy a párátlanítást más módon biztosítsuk a család egészsége miatt. Ekkor kezdtem el keresni a páramentesítő készülékeket, így találtam az Önök honlapjára. Mindent elolvasgattam, majd felhívtam munkatársukat is és elbeszélgettünk arról, hogy amire szeretném használni, illetve a helység méretéhez a kiválasztott készülék megfelelő lesz-e a jövőben. Szakszerű magyarázatokat kaptam, így biztosítva éreztem, hogy jó az amit választottam. A megrendelés menete egyszerű volt, a kiszállítás is rendben, időben megtörtént. A készüléket azóta üzemeltetjük, s az eredménnyel maximálisan meg vagyunk elégedve. A falak szárazak, a különféle problémák nem jelentkeztek újra. Mivel a gép működése során probléma nem merült fel, ezért a szervízelésével kapcsolatban tapasztalatokat nem tudok írni (szerencsére).

Üdvözlettel: MB

Tisztelt Farkas Úr!

Az önöktől vásárolt Trotec TTK 100 S páramentesítő készüléket egy 110m2-es lakásban használjuk páramentesítés céljára, és néhány heti használat után azt mondhatom, hogy meg vagyunk elégedve a működésével. Korábban nagyon sok gondunk volt a magas páratartalommal és a falak penészesedésével, most, hogy a készüléket naponta több órán keresztül üzemeltetjük eltűnt a reggeli pára az ablakokról, és a páratartalom értéke is 60% alá csökkent. Reméljük a hosszú távú üzemeltetés során a penésszel sem lesz a későbbiekben problémánk. A készülék teljesítménye is meggyőző, a beüzemelése után néhány órával több liter vizet gyűjtött össze a tartályába, a rendszeres üzemeltetésnek köszönhetően az alkalmanként összegyűjtött mennyiség már jelentősen lecsökkent. A páramentesítőt helyiségből helyiségbe helyezve használjuk, ezzel is növelve a hatékonyságát. Úgy gondolom jó döntés volt ennek a típusnak megvásárlása.

Üdvözlettel: Kovacsics Tamás